2012.Február. 22. 19:13 Gerzson

Mesemondó verseny

 

2011. szeptember 25. vasárnap 15 óra. Vidám, meleg őszi délután gyülekeztek a gyermekek és néhány felnőtt kísérő a művelődési ház nagytermébe, ahol rendezték az idei, már a hatodik Mesemondó versenyt.

Izgalommal teltek az utolsó percek, volt, aki még kiment a folyosóra, hogy még egyszer átismételje a kiválasztott mesét. Rövidesen elkezdődött és Magdi néni köszöntötte a jelen lévőket, a mesemondókat, a zsűrit. A zsűri 3 főből állt: Kókai Józsefné, Kővágó Sándorné és Zrupkóné Pernyész Lívia tanárnők végezték ezt a nehéz feladatot.

Bevezetésként Arany Lászlóról, Arany János fiáról, híres mesegyűjtőink egyikéről hallhattunk néhány adatot, érdekességet. Megtudtuk pl.. hogy már 18 éves korában megjelent első kötete Eredeti népmesék címmel. Petőfi Sándor volt a keresztapja, aki neki írta az Arany Lacinak c. költeményét. Sajnos már 54 éves korában meghalt és csupán 5 kötet könyv írói hagyatéka.

Az emlékezés után elkezdődött a mesemondás a legkisebbtől haladtunk a legidősebbekig. Így egy kis óvodás kezdte a sort, majd az alsó tagozatosak jöttek sorban. Őket követték a felsősek.

Magyar népmeséket hallottunk, hol rövidebbet, hol meg egészen hosszút. A gyerekek ügyesen elmondták a meséiket, ki bátran, hangosan, jó kiállással, ki meg kicsit megszeppenve, néha akadozva. Ennek ellenére a zsűri mindenkinek mondott bátorító, kedves gondolatokat és megdicsértek mindenkit, aki rászolgált. Míg a zsűri eldöntötte a helyezéseket, mi a vendégek elfogyasztottuk a finom süteményeket, amit Magdi néni készített és utána leöblítettük üdítővel. Végül is a következő helyezések alakultak ki. Mindenki kapott oklevelet, a helyezettek pedig nagyon szép mesekönyveket.


Óvodás: I. helyezés - Thuróczy Valéria

Alsó tagozat: I. helyezett – Miczák Zsanett, a két II. helyezett - Oláh Julianna és Thuróczy Ildikó.


Felsőtagozat: I. helyezés – Raffael Szerafínó és Oláh László, II. helyezés – Lakatos Zoltán, III. – Kanalas Attila, IV. – András Tamás, – V. - Kiss Ildikó, VI. – Németh Katrin.


Nagyon jól szórakoztunk, élményekkel megrakodva tértünk haza erről a „mesés” délutáni programról.







Módosítás: (2011. szeptember 28. szerda, 12:28)